Barion Pixel

ck: BS_LW10SM_558

Linkwood 10 Year Old Blind Summit

Kis, szelid Linkwood, 10 éves formában, meglepő utóérleléssel ausztrál PX hordóban. Összesen 168 palackkal, 55.8 % abv-vel palackozva. Azoknak, akik nem azért visznek egy pénteki házibuliba small batch skót single maltot, hogy a figyelmet magukra irányítsák, hanem a whisky egyedisége és a vele való, a társaság előtti tisztelgés miatt.

20 990 Ft

A whisky az életet egy refill bourbon barrel hordóban kezdte, majd a Blind Summit egy korábbi munkájánál használt ausztrál Pedro Ximenez hordóban fejezte be. A három hónap finish nem mozdította el a Linkwood alapvetően lágy, gyümölcsös és könnyed jegyeit. A szelid bogyós gyümölcsök emlékeztetnek csak arra, hogy kellene itt lennie valami édes-vörös világnak is. A párlat és a hordó, mint két elegáns úriember, egymást igyekszik előzékenyen előre engedni, és ebből az a helyzet alakul ki, hogy egyikük sem mozdul. Gesztusokkal, mimikával kommunikálnak, széles mosoly, udvarias hozzáállás. Linkwood,amitől valami kortárs dolgot várnál, közben egy idejét múlt könnyedség kerekedik ki belőle.

Attribútumok Érték
Distillery

Bottler

Brand

Distilled

Bottled

Kor

ABV

Cask

,

Cask No.

Bottle No.

Ország

Régió

Kategória

Tömeg

0.5 kg

Ürtartalom

A Blind Summit egy független, kis tételekben whiskyket palackozó cég, amelyet Skóciában, Edinburgh Leith városrészében alapított Jamie Dawson és James Zorab. Mindketten hosszú évek óta dolgoznak a whiskyiparban, és elkötelezettek a minőségi, kis tételes és egyedi whiskyk iránt.


További termékek a márkától

Szólj hozzá a fórumban!

Csatlakozz a whiskyrajongók közösségéhez! Oszd meg tapasztalataidat, kóstolási jegyzeteidet, vagy kérdezz bátran más gyűjtőktől és szakértőktől.

Linkwood Distillery

  • Whiskycentrum – A Whiskycentrum a Blind Summit bemutatkozó adagjában egy 10 éves, szégyenlős Linkwood maltot ajánl, egy egészen szolid kis sminkkel.  (2025.11.04. 10:48 de.)
  • Whiskycentrum – 1821-ben alapított Linkwood Distillery szerepe a skót whisky világában sokkal több figyelmet is érdemelne, de a legtöbb verziója független palackozóktól érkezik… (2025.11.04. 10:27 de.)

Tovább a fórumhoz

Hasonló termékek

  • Cardhu 9 Year Old - James Eadie
    Cardhu 9 Year Old - James Eadie

    Cardhu 9 Year Old – James Eadie

    Egy könnyű karakterű, de határozott Cardhu single malt. A ritka pillanatok egyike, mikor nem hivatalos formában kóstolható. Palackozva first fill bourbon hordóból, 52.4 % abv-vel, összesen 659 palackkal. Vibráló, friss, játékos, fiatal, 9 éves Cardhu, sárgahúsú szilva, krémkaramell, enyhén sós jegyekkel. Az igazi nyári meglepetés, azoknak, akik szeretnek megélni olyan pillanatokat, amiket a szokatlanságuk alapján sorolunk előre az élvezeti listán. Fain kis whisky!

    Bővebben >: Cardhu 9 Year Old – James Eadie
  • Old Orkney 8 Year Old - Decadent Drinks
    Old Orkney 8 Year Old - Decadent Drinks

    Old Orkney 8 Year Old – Decadent Drinks

    Nyolc éves Highland Park a palackozó Old Orkney sorozatában, sőt, ez a palackozás alapsori elem lett. Palackozva 47 % abv-vel, okos érlelés: bourbon és kevés american oak sherry butt és hogshead. Édes, mézes, könnyedén és jellegzetesen füstös malt whisky. Citrusok, bors, krém. Balatoni matrózoknak.

    Bővebben >: Old Orkney 8 Year Old – Decadent Drinks
  • Speyside Single Malt 10 Year Old (Dailuaine) - James Eadie
    Speyside Single Malt 10 Year Old (Dailuaine) - James Eadie

    Speyside Single Malt 10 Year Old (Dailuaine) – James Eadie

    Igazi retro Speyside karakter! A european oak oloroso sherry hogshead finish után 10 éves formában palackozott Dailuaine, a James Eadie alapsor jellegzetes 48.3 % abv-vel. Nyugodt, szép ital, gesztenyekrém és bőr, kellemesen fűszeres szárított gyümölcsökkel teli. Komoly embereknek, akik tudnak hallgatni, akik még bakelit lemezekről hallgatják a jazz funk albumokat, szivart kedvelő könyvmolyoknak. Ez egy …auldecole malt!!

    Bővebben >: Speyside Single Malt 10 Year Old (Dailuaine) – James Eadie
  • The Legendary 2015 - Blackadder
    The Legendary 2015 - Blackadder

    The Legendary 2015 – Blackadder

    Egy rejtélyes malt whisky 2015-ből, egy legendás palackozó legendás névvel illetett munkája. A finomszálú francia tölgyfából készült, közepesen kiégetett hordóban érlelt whisky, csak úgy Blackadder módra: non chill és no colour. Palackozva 615 üveggel, 59.2 % abv-vel. Erős, tiszta, nyers, de ha valaha a francia tölgy érdekelt, most megtudhatsz róla mindent. Tényleg nem fontos, honnan jön a whisky, amíg ilyen egészen bátor a cask policy! Vajon mit szólna a Fekete Vipera ha nem vállalnád be?!

    Bővebben >: The Legendary 2015 – Blackadder