Egy whisky, amelyik életében is ugyanolyan zaklatott volt, mint “halála” után. Az Imperial hol szépen, tisztán hozta a régi idők Speyside karaktereit, a lágy gyümölcsös vonalat, hol egyáltalán nem volt több, mint egy maláta whisky, amit jogosan nyelnek el a nagy blendek. A lepárló bezárása után a készletekből palackozott, immár koros Imperial maltok bár reputációval sokkal magasabb szinteken járnak mint elődei, de a karaktere maradt megosztó. Amikor egy Imperial jól sikerül, akkor megkapjuk a Speyside leginkább Lowland sílusú, friss, üde, citrusokkal és vágott fűvel hódító, enyhén viaszos, kiváló italát. Ha kevésbé jó, akkor egy nagyon lágy, könnyed, átlagos maláta whiskyt kapunk.
Talán mondanunk sem kell, hogy a Decadent Drinks kutatói megtalálták azt a hordót, amire manapság szükségünk van, ha Imperialra vagyunk kíváncsiak.
Lágy viaszok, lágy olajok, szépen helyezkedő florális jegyek. Tulajdonképpen azt az Imperialra jellemző egyszerűséget hozza igen magas szinteken, amitől jogosan tekinthetünk erre a lepárlóra úgy, mint minden egyéb elveszett társára, aki a closed distillery státusz, az elmúlt idők zászlóvivője. Valami, ami túlélte Magdát, a Népszínház utcai bestiális mindenest és szeretőjét.