Egy malt whisky, amelyik arra vár, hogy megkapja ugyanazt azt az esélyt, ami sok hasonló, ipari szolgaságba taszított társának megadatott a whisky világában, nevezetesen, hogy valami kocka társaság, akik atomjaira szedik szét a maltok karakterisztikáját, vagy épp hoznak döntéseket akár elfogult, akár el nem fogult módon, azt mondjak: igen, az utolsó rejtett érték, amit még nem fedezett fel a whisky világ, az az Inchgower. Van is ebben valami, talán még realitás is, annyi bizonyosan mint amennyi nagyotmondás. Mert a kijelentések veszélye az, hogy sokszor nem arról szólnak akik a kijelentésben szerepelnek, hanem arról, aki kijelent. Ebben az esetben pedig az Inchgower pontosan oda kerül, ahonnan indult.Hátrányba.
De ha a filozófikus megközelítés helyett arra koncentrálunk, mit tud ez a Marsala finiselt Inchgower, akkor azt kell mondanunk, nagyon is megállja a helyét mindenféle támogató kommentár nélkül. A marsala, a közhiedelemmel ellentétben, legalább annyira történelmi hordó a skót whisky ipar számára mint a sherry. A kortárs újrafelfedezése pedig megadja neki azt, hogy kellően egzotikus legyen, és talán a legtöbb pozitív meglepetést okozza a sok színes-szagos hordóvariació közül.
Édes, könnyedén krémes Inchgower, ahol a Marsala finish vörös bogyós gyümölcsöket, vajkaramellát, barnacukorral és diós jegyekkel kerekedő, finom fűszerességet és enyhe herbalitást ad. Megmarad az Inchgower diós, lágyan sós világa, nem dominálta a hordó. Szegfűszeg, fahéj, pekándió, áfonya, piskóta és kompót. Lecsengése közepesen hosszú.
