Speyside, nem a régió, hanem a lepárló. Egyetlen funkciója, hogy kitöltse azt az űrt amit szinte minden whisky fogyasztó elszenved, vagyis: a fiatal Speyside single malt ismerete. Nem mondom, hogy a legszórakoztatóbb része a whiskyzésnek, főleg ha adott palack a Blackadder gondozásában érkezik. Akikről pedig tudjuk, hogy családi mottójuk a Cask is King! Ennek megfelelően ez a virgin oak érlelés arról szól, amire gondolsz. A kis gyümölcspasztillák, amik a Speyside karakterét hivatottak volt megjeleníteni, ide-oda csapódnak a nagy, krémes, kókuszos és fűszeres tölgytakaró alatt. Mint kirakatba tett nagykabát alatt a torzó, ami még csak nem is próbababa, csak egy tartó váz.
De Dosztojevszkij óta tudjuk, hogy mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk ki, így tulajdonképpen a Speyside Distillery a whisky Akakij Akakijevics Basmaskin-ja, a virgin oak pedig a köpönyeg. Ennek megfelelően evidens, hogy a Speyside létét a kabát azaz a hordó adja, ehhez igazodik, ehhez méri magát, enélkül senkinek sem számít, ezzel azonosítja önnön értelmét. Aztán mégis akkor kerül felismerés a gogoli történetbe, amikor a főhős elveszít valamit, talán önmagát, majd ebbe belehal és elkezdődik az “igazi létezése”: a kísértés. Ez a paradox tartja meg örök életűnek Akakijt. A teljes mű, az írói munka által. Nos, barátaim, ez a Speyside története, amelyiknek a szerepe az, hogy lejegyezzük az utókornak. Hogy ha bármi történne vele..és elkezdődne az “igazi létezése”, elmondhassuk: még ittunk fiatal Speyside maltot. Mi még tudtuk élvezni a Blackadder hordózását. Mi még a szüzeket is…