Amikor olyan egoista, a világ legcsillogóbb kifutóin mozgó sztárokat kell megfegyelmezned egy közös fellépés erejéig mint egy Dalmore vagy egy Glenmorangie, vagy olyan vagány karaktert kell a csapatmunka részére megnyerni mint a Clynelish, és még beengedsz közéjük egy vidékről a fénybe törekvő, újgazdag, identitászavaros Glenturret maltot, nem sok lehetőséged marad kézben tartani a dolgokat. Mindegyik megakarja mutatni, hogy bár közös a sherry cask, ez mégis csak az ő világa, az ő színpada. Ezt az egók harcát pedig csírájában kell elfojtani, ha te akarod a kontrollt gyakorolni. A palackozó pedig nem játszotta meg magát, hanem közölte ki is vezényli itt a zenekart: áttelepítette az egész bandát egy elsőtöltésű bourbon barrelbe. Azonnal megszeppent mindenki, lehalkult, hagyta, hogy a fa domináljon, ezúttal a maga erőteljes egyszerűségével, semmint a bársonyos, gyümölcsös, nemes jegyeivel. Ez nem a mainstream, sztereotíp Highland, a “kozmetikumok és kosztümök” világa. Ez az északiak vezette blended malt, az őket eredetükre ráébresztő palackozó keze nyomán, visszatérítve a hétköznapok szintjére. Korrekt ár, korrekt kis whisky, határozott kézjegy a Woodrow’s of Edinburgh-tól.(Az ízlés intelligenciája – Whiskycentrum)