Ültetés

#1 · 2026.01.28., 8:50 de.

A gyökérzet akkor tud megkapaszkodni, ha gondosan van a fa elültetve.

Az első adag Roots palackozásokkal nem volt egyszerű dolgunk. Egyrészt az erős ázsiai allokációk, és az európai top helyek gyakorlatilag abba a helyzetbe hoztak minket, hogy kis túlzással már csak a palackozó alapítójának saját készleteiből tudtunk csípni valamit..

De ha már beengedett minket, rögtön hoztuk is az utolsó palack Rhinnst, ami azóta magyar gazdára talált. Meg az utolsó Ledaig maltját is, ami szintén új otthonra lelt azóta..

De nem bántuk elsőre, hogy a limitálton belül is limitált a helyzet, mert nagyon akartuk ezt a vonalat behúzni a közép-európai whisky világba. Mert mi sem vagyunk kevesebbek mint egy ázsiai partner! És mert már legalább akkora igény van erre is itthon, mint mondjuk Nyugat-Európában. Ráadásul az egész háttér, a koncepció, a kimagasló minőség, mind azt erősítette, hogy a Rootsnak helye van a magyar közegben.

Különösen pedig azért, mert nem csak whisky a kínálat. Sőt, kategória semleges a válogatás. Mindig az kerül a palackba, amit a szelektáló alapító a kvalitásai alapján palackba szán. Armagnac, cognac, rum vagy más? Akkor az. Ha a hordó whiskyt rejt és az épp amibe beleszeret, akkor az.

Ebből kifolyólag a Roots rum kiadásai igen erősek, magas ligában mozognak. Erre a vonalra akartuk építeni a kezdeti rum kínalatunkat.

Hogy kinek mi tetszik, mi nem, az szubjektív. De az biztos, hogy a Roots gyönyörű kívül-belül.

Kristóf – SWC, Tóth Gergő – ARCH és Csízik Tamás – BPWT reagált erre a bejegyzésre.

#2 · 2026.02.17., 11:26 de.

Teljes mértékben egyetértek, a palackozások gyönyörűek, a háttér pedig igazán megható…
Nem kóstoltam korábban egyetlen The Roots palackozást sem, azonban ez biztosan változni fog a jövőben, ugyanis teljesen letaglózott az a 24y old Cooley amit első körben sikerült behúzni és egyben kóstolni is, melyet az alábbi módon éltem meg 🙂

Nem akartam hinni az orromnak amikor először megszaglásztam poharam tartalmát, ugyanis annyira kedves illatok taglóztak le, h szentimentális módon enyhén fátyolos lett a tekintetem… Zöld, de mégsem éretlen, hordóerős de mégsem tolakodó, sherried de mégsem sherrys. A paradoxonok itala ez a malt, mely olyan mint a Skót felföld, pedig ez Ír…
Illatában erjedt széna (szilázs) andalító aromái sejlettek fel lelki szemeim előtt és egy rég elfeledett emlékkép, mikor Édesapámmal sétáltunk a tehenészeti telep környékén (azok a régi szép idők )… A zöldes jegyeket vajas keksz, kardamom, karamella, öreg méz, tejszínhab és sült gyümölcsök (zöld alma, zöld körte, banán, ananász) aromái tettek teljessé és egyben emlékezetessé…
Íze is csaknem olyan fantasztikus mint az illata, melyben keserű csokoládé, gyümölcsviasz, maccsosra érett trópusi gyümölcsök (banán, ananász, papaya), gyömbér és só szűnni nem akaró kavalkádja bontakozott ki…
Ezt az italt nem lehet könnyen elfelejteni, ugyanis hosszú, viaszos, édes (kandiscukor) és mámorítóan tropikális (papaya, maracuja) lecsengése ezt lehetetlenné teszi, mint ahogy Nathaliet sem, Joren emlékeiben…

Mikor várható amúgy az újabb adag The Roots whisky? 😀